Szinte lehetetlen, hogy senki sem vette észre, hogy a magyar fiú radikalizálódni kezdett

 

A terrorszervezethez csatlakozók valami magasabb rendű eszmében hisznek, és ezért az eszméért bármit képesek megtenni, akár ölni is. Viszont önmagában az, hogy valaki áttér az iszlám vallásra nem jelenti automatikusan azt, hogy a dzsihád útjára lép – mondta Földi László titkosszolgálati szakértő.

Egyre több részlet derül ki arról a férfiról, aki az Iszlám Államnak hűségesküt téve tervezett merényletsorozatot Magyarországon. Többek között az is, hogy egy csőbombát akart elkészíteni, és gázolásos merényletet is tervezett. A Terrorelhárítási Központ munkatársai kedden fogták el. Kiderült azóta, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanult, és jó családból származik, ügyvéd és pedagógus szülőktől, akik nem tudták, hogy fiuk radikálizálódott.

A TEK felderítői hetek óta figyelték a 21 éves egyetemistát, mert gyanússá vált, hogy az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon csetelt, melyekre csak bizalmi úton, jelszóval lehet bekerülni.


A titkos beszélgetésekben pedig a dzsihadista propaganda mellett a terrortámadásra való felkészülésről, az ezekhez szükséges eszközökről, módszerekről és anyagokról is szó volt.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A fiatal férfi közösségi oldala csütörtökön még elérhető volt, ezen volt látható, hogy több iszlamista oldalt is követett.

Az Iszlám Állam ideológiája könnyen be tudja szippantani azokat, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a háború, a gyilkolás – mondta Földi László titkosszolgálati szakértő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette,

a terrorszervezethez csatlakozók valami magasabb rendű eszmében hisznek, és ezért az eszméért bármit képesek megtenni, akár ölni is. Viszont önmagában az, hogy valaki áttér az iszlám vallásra nem jelenti automatikusan azt, hogy a dzsihád útjára lép.

Amikor a szülők megtudták, hogy a fiuk áttér az iszlám vallásra, azzal kellett volna foglalkozzanak, hogy kiderítsék, mi fogja meg a fiukat a vallásban. Földi László ugyanis kizártnak tartja, hogy a fiatal környezetében senki nem vette észre, hogy elkezdett radikalizálódni.

Egy erőszakos cselekmény esetén a megelőzős a lényeg, az illetékes hatóságoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy bárminemű terrorcselekményt megelőzzenek

– emelte ki. Viszont Európa több országában a törvények kimondják, hogy amíg valaki valamilyen bűncselekményt el nem követ, addig nem lehet bűnösnek mondani. Ez rendben is van, de egy terrorcselekmény esetében már késő akkor intézkedni, ha már elkövették a merényletet – tette hozzá.

Nyugat-Európában amint felmerül a gyanú, hogy egy bevándorló kapcsolatba került az Iszlám Állammal, azonnal ki kéne utasítani az országokból, a sok terrorbűncselekmény fényében, ami az elmúlt években sújtotta Európa nyugati felét – mondta. Hozzátette, aki elkezd radikalizálódni, az nemcsak integrálódni nem akar, hanem erőszakos lesz. Ha sok ilyen ember van a társadalomban, a hatóságok egy idő után nem tudnak mit kezdeni velük, és elszabadulhat a pokol.

A címlapfotó illusztráció.