Létrával akartak átmászni a hátárzáron, elítélték és kiutasították őket

 

Egy év - három évre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítéltek gyorsított eljárásban hétfőn három a szerb-magyar határt védő kerítésen létrán átmászó szír férfit.

Horváth-Tóth Imola, a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-vel közölte: a Szegedi Járásbíróság határzár tiltott átlépésének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, és a szabadságvesztés mellett két évre kiutasította őket Magyarország területéről.

A vádlottak szombat délelőtt a szerb-magyar államhatáron felállított külső kerítésnek egy létrát támasztottak, majd azon keresztül bemásztak az ott futó szervizútra. Ezt követően a belső kerítéshez is elhelyezték a létrát, azonban ekkor a járőrök tetten érték őket.


A vádlottak azzal, hogy Magyarországnak az államhatár rendje védelmét biztosító létesítmény - kerítés - által védett területére jogosulatlanul léptek be, határzár tiltott átlépésének bűntettét követték el.

A bíróság döntését a vádlottak és védőik tudomásul vették, míg a fellebbezés bejelentésére az ügyészség három napot tartott fenn, így az ítélet még nem emelkedett jogerőre - tudatta a szóvivő.

A címlapfotó illusztráció.