Büntetőfékezés: Autójában ülő gyermekét is veszélyeztette a férfi Budapesten

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetéssel gyanúsít egy férfit, aki a XIX. kerületben a záróvonalat és a zebrát figyelmen kívül hagyva vágott be egy autóbusz elé. Csak a buszvezető lélekjelenlétén múlt, hogy nem sérült meg senki.

 

A sofőr nem csak a busz utasait, de saját autójában ülő kiskorú gyermeke egészségét is kockára tette, amikor az Ady Endre úton a záróvonalat keresztezve és a kijelölt gyalogosátkelőhelyet figyelmen kívül hagyva előbb megelőzte jóval nagyobb járműt, majd hirtelen befékezett előtte. A buszvezető az utasok testi épségére figyelve véve óvatosan fékezett, az ütközést azonban nem tudta elkerülni.


A police.hu szerint az az autós dühét az válthatta ki, hogy előzőleg sávot kellett váltania, amikor a busz elindult a megállóból. Az esetet a busz fedélzeti kamerája rögzítette, amely alapján a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályára még aznap beidézték a 35 éves férfit, akit kihallgattak, majd a jogosítványát bevonták.