×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Brutális vonatbaleset Újfehértónál, négy vagon felborult, négy leszakadt

 

Traktorral ütközött össze egy személyvonat Újfehértónál egy vasúti átjáróban.  A szerelvény négy kocsija felborult, további négy vagon leszakadt, de azok a síneken maradtak – hangzott el az M1 Híradójában. A traktor vezetője a helyszínen életét vesztette. A kisiklott vonat vezetője és öt utas megsérült. A vágány helyreállítása még napokig eltarthat,


Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a helyszínen az MTI-nek elmondta, az eddigi vizsgálatok szerint a fénysorompóval biztosított átjáróba szabálytalanul, a tilos jelzés ellenére hajtott be a traktor, és összeütközött a Debrecenből Záhonyba tartó személyvonattal.

Az ütközés ereje a másik vágányra lökte a traktort, amelyet az ellenkező irányba, a Záhonyból Püspökladányba tartó személyvonat is eltalált.

Utóbbi szerelvény mozdonya és három személykocsija kisiklott, az egyik az oldalára fordult, a kisiklott szerelvény egy felsővezeték-tartó oszlopot is elsodort –  mondta a vasúttársaság vezetője, megjegyezve, ilyen jellegű vasúti balesettel nagyon régóta nem találkoztak a szakemberek.

Homolya Róbert a korábbi információkat megerősítve elmondta, a délután fél négy után történt balesetben öt utas és a mozdonyvezető megsérült.

Elmondta, Szolnokról már elindult egy vasúti daru, amely beemeli a pályára a kisiklott vasúti vagonokat és a mozdonyt.

A szakemberek egész éjjel dolgoznak majd a helyreállításon, az egyik vágányt várhatóan szerda estére fogják átadni a vasúti forgalomnak.

A másik vágány helyreállítása napokig is eltarthat, az utasokat pótlóbuszok szállítják

– közölte a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.  Hozzátette, a vasúti járművekben komoly anyagi kár keletkezett.

A Mávinform a vasúttársaság honlapján korábban azt írta, a balesetben az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben futott le a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csak a mozdonya károsodott. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott.

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a záhonyi fővonalon Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek.