Külföldön sétált a rendőrök csapdájába egy gyilkos és egy rabló

 

Nemzetközi együttműködéssel fogtak el a rendőrök egy Magyarországon emberöléssel gyanúsított izraeli állampolgárt Izraelben és egy magyar körözési listán szereplő, rablásért elítélt nőt Ausztriában – közölte a Készenléti Rendőrség (KR NNI) kedden a police.hu honlapon.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást, mert 2018 októberében egy ismeretlen tettes felgyújtott egy kaposvári lakást, ennek következtében ketten meghaltak. A nyomozók a bűncselekmény elkövetésével egy 32 éves izraeli állampolgárt gyanúsítottak, aki a bűncselekmény után Izraelbe menekült – derül ki a rendőrség közleményéből.

A KR NNI életvédelmi és célkörözési főosztálya felvette a kapcsolatot az izraeli rendőrséggel, ennek eredményeként 2021. február 17-én elfogták a gyanúsítottat. Kiadatása jelen folyamatban van.


Szintén a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kereste a rendőrség Top 50-es körözési listáján szereplő nőt, akit a Kaposvári Törvényszék rablás miatt jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélt. A nő 2017 tavaszán, az elsőfokú ítélet kihirdetése után elrejtőzött. Felkutatása eredménytelen volt, ezért a rendőrség felvette a kapcsolatot az osztrák hatóságokkal.

Megállapították, hogy a nő egy felső-ausztriai kisvárosban tartózkodik. A nőt az osztrák egységek 2021. április 9-én elfogták, kiadatásáról később döntenek – olvasható a közleményben.