Bozótvágóval fenyegetett rendőröket egy férfi

 

Börtönbüntetésre ítéltek egy nőt és egyik fiát, mert a családi veszekedés miatt riasztott rendőrökre támadtak Borsodban, és a fiú bozótvágóval hadonászva fenyegetett járőröket – közölte a központi nyomozó főügyész szerdán az MTI-vel.

Keresztes Imre közleménye szerint a rendőröket vasárnap éjjel riasztották egy borsodi családi konfliktus miatt, amelynek során egy férfi megütötte az édesanyját. A kiérkező rendőrök az ittas férfi ellen testi kényszert alkalmaztak és megbilincselték, mert önkárosítással és a családtagjai elleni erőszakos magatartással fenyegetőzött.

A férfi anyja ittasan azzal fenyegette a rendőröket, hogy rájuk támad, ha nem engedik el a gyerekét, a férfi szintén ittas testvére pedig egy bozótvágóval hadonászott, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Az egyik rendőr erre elővette fegyverét, és felszólította a férfit, hogy hagyjon fel agresszív magatartásával. A férfi ennek eleget tett – írta.


Hozzátette: a nő továbbra is kiabálva követelte, hogy engedjék el a fiát, majd megragadta a rendőr ruháját is, és csak akkor engedte el, amikor észrevette, hogy újabb rendőrök közelednek.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hétfőn elrendelte rendőrökre támadó nő és férfi őrizetét. Az Encsi Járásbíróság szerdán a nőt jogerősen egy év hat hónap, három évre felfüggesztett, a férfit pedig nem jogerősen két év hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte – olvasható a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.