Buszsofőr dulakodott az elé vágó taxissal, vádat emeltek ellenük

 

Vádat emeltek egy buszsofőr és egy taxis ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, illetve garázdaság miatt. A két férfi december 28-án délután keveredett közlekedési konfliktusba Budapest belvárosában – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség kedden.

A Széchenyi István téri körforgalmat elhagyva a taxis a záróvonalon áthaladva besorolt az autóbusz elé, fékezésre kényszerítve a másik jármű vezetőjét.


Amikor a taxis a József Attila utcában megállt a piros lámpánál, a buszsofőr áthajtott a szembejövő sávba, mellé állt, kinyitotta az autóbusz ajtaját, és számon kérte rajta a korábbi manővert. A taxis válaszként leköpte a buszvezetőt, aki erre megrúgta a gépkocsi ajtaját. A taxis erre kiszállt a kocsiból, fellépett a buszra, ruhájánál fogva megragadta a buszsofőrt, és nekilökte a vezetőfülkét védő plexifalnak, amely emiatt össze is tört.

Mindkét vádlott fenti cselekménye kihívóan közösségellenes, erőszakos volt, alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen

– írta a Fővárosi Főügyészség.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt az ügyben, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, illetve garázdaság miatt. A taxisofőrre mint többszörös visszaesőre az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést és pénzbüntetést, a büntetlen előéletű buszsofőrre pénzbüntetést kiszabását indítványozta a vádiratban – áll a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.