×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Horogra akadtak a drogdílerek

 

Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás hat férfi és két nő ellen, aki a gyanú szerint Csongrádon, Szentesen és Hódmezővásárhelyen is árulta a kristály nevű szert – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a rendőrök kedden és szerdán vették őrizetbe a gyanúsítottakat. Egyikük az élettársával Szentesen árulta a szintetikus drogot, amit csongrádi ismerőse vett át tőle, aki feleségével, otthonában kiadagolta és a fogyasztóknak adta azt tovább.

A csongrádi férfit két ismerőse is segítette ebben, de ő tartotta a kapcsolatot azzal a két dílerrel is, akik Hódmezővásárhelyen kínálták az árut.

A rendőrök a csoport tagjainak otthonaiban tartott kutatás során nagyobb mennyiségű készpénzt és több százezer forint értékű kábítószert foglaltak le – tudatta a százados.

A hat férfi és két nő ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A címlapfotó illusztráció.