Félmilliárdos táppénzt akartak kicsalni üzemi balesetre hivatkozva

 

Üzemi balesetre hivatkozva 568 millió forint táppénzt igényelt egy szegedi pár, az ügyészség vádat emelt ellenük – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a férfit és élettársát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérletével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

A férfi egy szegedi gazdasági társaság ügyvezetéséért vállalkozóként havi 180 ezer forint jövedelemben részesült, míg élettársa a cég alkalmazottja volt. 2018. június 29-től a férfi a korábbi tisztséget munkaviszonyban látta el, míg élettársa is a cég ügyvezetője lett. A nő havi bruttó 92 millió forintos munkabért tartalmazó munkaszerződést kötött élettársával.


A szerződés aláírása után négy nappal – egy előző napi üzemi balesetre hivatkozva – az illetékes kormányhivataltól baleseti táppénzt igényeltek a keresőképtelenség hét hónapjára.

Az igényelt táppénz teljes összege 568 millió forint volt. Az elektronikus úton benyújtandó és kitöltendő nyomtatványokon a havi munkabér összegét csak 9,2 millió forintra tudták beállítani, ezért egy külön nyilatkozatot juttattak el a könyvelőnek a havi 92 millió forintos munkabérről.

A hatályos jogszabályok szerint a munkaszerződés szerinti munkabér összege lett volna a baleseti táppénz alapja, mivel a férfi a balesetet megelőzően nem rendelkezett 180 napi jövedelemmel.

A kormányhivatal nem állapította meg a jogosultságot, az előtte folyamatban lévő eljárást felfüggesztette, így az állami költéségvetést vagyoni hátrány nem érte.

A pár a vádirat szerint fiktív nagyságú munkabért határozott meg, és valótlan okiratokat nyújtott be az 568 millió forint megszerzése érdekében. A korábbi időszakban a pár tízmilliós éves bevétellel működő cégnek havonta 250 millió, évente legalább hárommilliárd forintos árbevételt kellett volna elérnie ekkora munkabér kifizetéséhez – tudatta a csoportvezető ügyész.

A címlapfotó illusztráció.