Elkapták a késsel fogyatékosra támadó tinédzsert

 

A váci rendőrök a lakásáról állították elő azt a 19 éves férfit, aki kirabolt egy fogyatékkal élőt Nagybörzsönyben.

A múlt szombat éjszaka történt támadásról öt nappal később szerzett tudomást a rendőrség, másnap már az előállító helyiségben ült a gyanúsított. A sértett gondviselője értesítette a rendőröket, hogy 52 éves gondnokoltjára otthonában rátörték az ajtót, ágyából a földre rántották, ököllel verték, sállal fojtogatták és gyógyszerét követelték – közölte honlapján a rendőrség.

A támadó kezében késsel igyekezett nyomatékot adni fenyegetésének, majd amikor meglátta az éjjeli szekrényen heverő gyógyszeres üveget, felkapta és elszaladt, mit sem törődve áldozatával.

A váci nyomozók a lakásán fogták el a nagybörzsönyi támadót 2021. január 15-én délelőtt. A támadáshoz használt konyhakést és az üres gyógyszeres üvegcsét megtalálták és lefoglalták.

A munkanélküli gyanúsított nem tagadott, kihallgatásán beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Elmondása szerint a gyógyszerért bármire hajlandó lett volna, ezért vitte magával 25 centis kését is.

A rendőrség az őrizetbe vett férfi ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást, egyben kezdeményezték letartóztatását.