×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Így zajlott le az elmúlt húsz év legnagyobb heroinfogása

 

Lezárta a Nemzeti Nyomozó Iroda az utóbbi 20 év legnagyobb heroinfogásának ügyét. A jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított 48 éves budapesti K. Richárd ellen 2019 első felében megindult büntetőeljárást a nyomozók befejezték. Vele és egy török–magyar állampolgárságú, jelenleg körözés alatt álló társával szemben vádemelést javasolnak. Míg harmadik társukat – a vele szemben folyó eljárás felfüggesztése mellett – keresik.

(Fotó: A rendőrség weboldala)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-bűnözés elleni osztálya a szlovén hatósággal együttműködve a magyar bűnüldözés történetének egyik legnagyobb mennyiségű heroinszállítmányát foglalta le Budapesten egy évvel ezelőtt. A kábítószer Iránból Magyarországra történő becsempészésével a 48 éves budapesti K. Richárdot gyanúsították – olvasható a rendőrség honlapján.

A büntetőeljárás során a nyomozók a kábítószer-kereskedelem részletein túl  kiderítették azt is, hogy a férfi tulajdonában lévő fuvarozócég működését saját, legális jövedelméből nem lett volna képes finanszírozni, míg a kábítószert tartalmazó fóliaszállítmány után fizetendő adókat kizárólag igazolatlan eredetű készpénzbefizetésekkel tudta teljesíteni. Így a nyomozó hatóság K. Richárd ellen számvitel rendjének megsértése miatt feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.

Ugyancsak az eljárás során derült arra is fény, hogy K. Richárd az illegálisan szerzett jövedelméből az elmúlt években Veszprém megyében vásárolt egy házat, amit teljes körűen felújított. A hatóság az ingatlant zár alá vette. Kiderült az is, hogy a gyanúsított által korábban vásárolt gépkocsikat úgy próbálta meg eltitkolni a hatóságok elől, hogy azokat gyermekei, illetve barátai nevére íratta át. Az adásvételek valódiságának tisztázása érdekében szintén büntetőeljárás indult. Az ügyet a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitánysága vizsgálja intellektuális közokirat-hamisítás miatt.

Az NNI nyomozásakor látótérbe került két török–magyar állampolgár is. D. Dalan a heroin Törökországból Magyarországra szállítmányozásában működött közre, amihez anyagi segítséget is nyújtott. Míg Y. Mustafa az importált kábítószer-szállítmány továbbértékesítését szervezte Németországba és Hollandiába. A rendőrség mindkettőjükkel szemben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A D. Dalan ellen folyó büntetőeljárást – megtalálásig – felfüggesztették, míg Y. Mustafa szerepét K. Richárddal azonos eljárás keretében vizsgálják. Az NNI a nyomozást befejezte, és mindkettőjükkel szemben vádemelést javasol.