Tizennégy éves fiút lőtt meg egy rendőr a borsodi vadászaton

 

Vádat emeltek egy rendőr ellen, aki még 2018-ban egy borsodi vadászaton meglőtt egy kiskorú hajtót – közölte a Központi Nyomozó Ügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.

Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta: a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a rendőr ellen a Kazincbarcikai Járásbíróságon.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2018 novemberében egy vadásztársaság által szervezett társas vadászaton vett részt 13 vadásztársával és két hajtóval egy borsodi dűlőben.


A vadászat előtt a vadászat vezetője ismertette a balesetvédelmi szabályokat. A vadászat során a vadászok és a hajtók egy vonalban haladtak, majd amikor egy cserjés dombra értek, a sort már nem tudták fenntartani és a vádlottól jobbra haladó – 14. életévét betöltött – kiskorú hajtó lemaradt. Ekkor a vádlott egy nyulat próbált meg elejteni, ami a hajtó felé menekült.

A 33 éves rendőr sörétes vadászfegyverével a domb lejtős irányába a magas fűvel és bokrokkal benőtt terület felé lövést adott le,

ami eltalálta a tőle 39 méterre lévő, láthatósági mellényt és élénk színű sapkát viselő kiskorú hajtót. A sértett bal alkarjába, bal és jobb combjába, továbbá lábszárába összesen hat sörétlövedék fúródott, amelynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádirat szerint a vadász több ponton is megszegte a vadászatra vonatkozó szabályokat, így többek között azt, amely szerint csak akkor szabad lövést leadni, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismerte és a lövéssel mások életét, testi épségét nem veszélyezteti.

Tilos a hajtók között kitörő vagy a vadászok vonalán átfutó vadat célozva követni,

tilos a vadászlőfegyverrel dombélről völgy felé lőni, és a lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés – tette hozzá a főügyész.

Keresztes Imre tájékoztatása szerint a nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést szabjon ki.

A címlapfotó illusztráció.