×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Mennyi drogot kell eladni 12 év börtönhöz?

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében értékesíthette a kábítószert az a hajdúszoboszlói férfi, akinek letartóztatását szombaton rendelte el a Miskolci Járásbíróság – közölte Horváth Dóra, a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a férfi október 21-e előtt többször adott el drogot Miskolc környékén élő ismerőseinek, a gyanúsított lakásában kiadagolt marihuánát, speed port és a kábítószer méréséhez használt mérleget is találtak.

A férfi ellen kábítószer-kereskedelem és kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás, amely bűncselekmények miatt akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, ezért tartani kell attól, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne.

Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét, vagy újabb bűncselekményt követne el.

Mindezek miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását, amelyet az ügyész elfogadott, a gyanúsított és a védője fellebbezett, ezért a végzés nem végleges – tette hozzá a szóvivő.

A címlapfotó illusztráció.