×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rendőrök zsebében turkált az ügyészség, és egy marék valutát talált

 

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást két közlekedésrendészeti járőr ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök járőrszolgálatuk ideje alatt arra hivatkozva, hogy közlekedési szabálysértést követtek el gépjárművezetők, pénzt kértek, és cserébe eltekintettek a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől vagy a helyszíni bírság kiszabásától.

A Központi Nyomozó Főügyészség október 19-én összehangolt akciót hajtott végre: motozást, kutatást, illetve szemlét tartottak a nyomozók, és 40 bolgár levát, 75 román lejt, továbbá 165 eurót foglaltak le az elkövetőktől.

Mindkét rendőr gyanúsítotti kihallgatása megtörtént, egyikük a bűncselekmények elkövetését beismerte, míg a másikuk nem tett vallomást.

A rendőrök szolgálati jogviszonya lemondással megszűnt.

A fenti bűncselekmény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, azonban a büntetési tétel felső határa 12 év – áll a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.