×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megölette volna az őt elítélő bírót, most ismét börtönbe vonulhat

 

Emberölés előkészületének bűntette miatt jogerősen két év nyolc hónap fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla szerdán egy nőt, aki több embernek is megbízást adott az őt korábban elítélő bíró megölésére – tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t.

Ferenczy Tamás elmondta, hogy az ítélettel helybenhagyta a másodfokú bíróság az első fokon eljáró Győri Törvényszék ítéletét. A nő feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

A vádirat szerint az 54 éves vádlott többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt hat alkalommal volt büntetve. Utoljára kifosztás miatt, mint többszörös visszaesőt három és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Veszprémi Törvényszék 2016 márciusában.

Büntetéséből tavaly február 20-án szabadult, majd elhatározta, hogy a jogerős büntetést kiszabó bírói tanács elnökét megöli.

A nő tavaly augusztusban többször is megfigyelte a bírót, majd szeptemberben fenyegető levelet küldött neki a törvényszékre.

A vádlott egy 9,6 centiméter pengehosszúságú kést is vásárolt és

több embernek is megbízást adott Veszprémben a bíró életének kioltására.

A vádlott végül tavaly szeptember 14-én bejelentette a rendőrségen emberölési szándékát.

A Győri Ítélőtábla bírói tanácsa egyetértett a törvényszék bizonyíték értékelésével, azzal, hogy a fenyegető levél megírása, a kés vásárlása, a sértett megfigyelése és mások emberöléssel való megbízása megvalósítja az emberölés előkészülete bűntettet.

Az indoklás szerint a vádlott elszánta magát a bűncselekmény elkövetésére, szándékának komolyságát pedig a sértett szemszögéből kell megítélni. Alaptalanul védekezett azzal a vádlott, hogy elállt volna az elkövetéstől, mert

még az első gyanúsítotti kihallgatása során is az emberölési szándékát hangsúlyozta.

Nem fogadta el a másodfokú bíróság azt az érvet sem, hogy a vádlott csak börtönbe akart kerülni a gyógykezelése folytatása érdekében, mert többszörös visszaesőként ezt egy bolti lopással is megtehette volna, ugyanakkor az előzetes letartóztatása ellen is tiltakozott.

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.