Learatta a kendert, de terjeszteni már nem maradt ideje

 

Indiaikender-ültetvényt számoltak föl a rendőrök Csengelén, a 48 éves gyanúsított házánál 22 élő tövet és csaknem 30 kilogramm, már betakarított növényt találtak – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a feltételezett elkövető csengelei lakhelyén hétfőn délelőtt tartottak házkutatást. A szemle során, a telken lévő fóliasátorban 22 tő élő kendernövényt, valamint zsákokban, zacskóban és üvegekben tárolva csaknem 30 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket, illetve a termesztéshez használt eszközöket foglaltak le.


A 48 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem előkészülete bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – tudatta a százados.