×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Járókeretes nőt gyűrt maga alá egy kamion - FOTÓ

 

Sopronban, egy tehergépkocsi vezetője a polgármesteri hivatal gépkocsi bejáratánál leparkolt szerda délelőtt, mivel a mögötte lévő munkaterületről egy konténert akart elszállítani. Elindulásakor nem vett észre, hogy a tehergépkocsi holtterében egy járókerettel közlekedő 81 éves asszony lépett a járműve elé, akit ennek következtében elütött – olvasható a rendőrség honlapján.

(Fotó: police.hu)

A baleset során a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Ugyanazon a napon Sopronban közlekedett egy hulladékszállító tehergépkocsival egy 58 éves férfi. A sofőr a gépjárművel megállt egy gyalogátkelőhelynél, azonban a szemétszállító gépkocsi elejével túlhajtott az útburkolati jelzésen. A jármű két utasa kiszállt, szolgálati feladataikat elvégezték, majd visszaültek a teherautóba.

 

A vezető a járművel elindult, azonban figyelmetlenségéből adódóan nem adott elsőbbséget a zebrán áthaladó, a gépkocsit bal oldalról gyalogosan kikerülő 79 éves nőnek, ezért őt elgázolta. A baleset következtében az idős asszony megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

(Fotó: police.hu)