×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Négyszáz rendőr csapott le a drogbandára

 

Tizennyolc embert fogott el a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy összehangolt kábítószer-ellenes akció keretében kedden Győrszentivánban, Nagyszentjánoson, Szombathelyen, Veszprémben és Tatán – közölték az akcióról tartott sajtótájékoztatón pénteken Győrben.

Forrás: Police.hu

Nagy Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, hogy egy családi alapon szerveződő bűnözői csoportot, valamint az ahhoz kapcsolódó terjesztői és fogyasztói kört számolták fel az akció során.

Az akciót a megyei rendőr-főkapitányság koordinálta, részt vett benne a TEK, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Vas és a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság.

A műveletben közel 400 rendőr drogkereső szolgálati kutyákkal, talajradarral és fali röntgennel kutatást hajtott végre a bűnbandához tartozó személyek által használt ingatlanokban, valamint gépjárművekben – olvasható a police.hu beszámolójából.

Ennek során helyszínenként több száz grammnyi kábítószergyanús anyagot foglaltak le, amelyeket különböző helyeken találtak fel, például plüssmackóban elrejtve, lemezszekrényekben, gépkocsi kerekében, vázák mélyén eldugva, illetve hűtőkben tárolva.

A csoport tagjai nem voltak ismeretlenek a hatóság előtt - mivel néhány éve közülük többeket gazdasági bűncselekmények miatt eljárás alá vontak - azonban így is közel másfél éves nyomozási munka eredményeként sikerült összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe kerültek a kábítószer-kereskedelmet irányítók és a bűnbanda tagjai.

A gyanúsítottak magas fokú konspiráció mellett folytatták tevékenységüket, amelyet a helyszíneken lefoglalt több mint száz bontatlan csomagolású és használt mobiltelefon-készülék, valamint SIM kártya is bizonyít, illetve az is igazol, hogy tevékenységük során több, a személyükhöz nem köthető gépjárművet használtak.

A csoport a Nyugat-Dunántúlon terjesztette a kábítószert, amelyet főként Szlovákiából és a balkáni országokból szereztek be. A nyomozás 2019 márciusában indult, miután a rendőrség elfogott egy kábítószerfogyasztót, aki elmondta, hogy kitől kapta az illegális szert.

A tizennyolc ember közül a bíróság csütörtökön hetet letartóztatott.