Letartóztatták a 28-as villamoson elkövetett emberölés két gyanúsítottját

 

Letartóztatta a fővárosban a 28-as villamoson elkövetett emberölés két gyanúsítottját a Budai Központi Kerületi Bíróság – tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben hétfőn.

A megalapozott gyanú szerint április 3-án késő este a 28-as villamoson együtt utazott a három gyanúsított – két férfi és egy nő –, valamint a sértett. Szóváltás alakult ki az egyik férfi és a sértett között, dulakodni kezdtek, majd a férfi elővett egy kést.

A sértett barátja ezt észre vett a sértett védelmére kelt, azonban ezt a másik férfigyanúsított megakadályozta. A kést tartó gyanúsított mellkason szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette. A villamosvezető miután megállította a szerelvényt, a három gyanúsított elfutott, a nő a tettestől átvette a kést és egy közterületi virágládába rejtette.


Bizonyítottsága esetén a férfiak cselekménye emberölés, a nőé bűnpártolás megállapítására lehet alkalmas, így a két férfi akár 15 évig, a nő pedig 5 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető.

Az ügyészség a két férfi letartóztatását és a nő bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta.

Az eljárás adatai szerint mindhárom gyanúsított hajléktalan, a nő prostitúcióból él, a két férfi többszörösen büntetett előéletű. Az emberölés feltételezett tettese többszörös visszaeső, feltételes szabadságra bocsátás és más büntetőeljárások hatálya alatt követte el tettét. A meggyanúsított nő ellen több büntetőeljárás van folyamatban.

A bíróság szerint a két férfi esetében szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt letartóztatásuk indokolt, amit egy hónapra, május 6-ig rendeltek el. A nő esetében elegendő a bűnügyi felügyelet. A két férfi és védőik fellebbeztek a bíróság döntése ellen.