Vádat emeltek az ablakból kiesett mezőtúri kislány édesanyjával szemben

 

Vádat emelt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egy mezőtúri asszony ellen, akinek ötéves lánya életveszélyes sérüléseket szenvedett, miután a felügyelet nélkül hagyott gyerek kiesett lakásuk harmadik emeleti ablakából.

A megyei főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a nő ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt emeltek vádat.

A vád szerint a nő 2019. március 3-án délelőtt 38 percig felügyelet nélkül hagyta gyermekét a lakásban és barátnőjével elment vásárolni. A kislány ez idő alatt a konyhai ablakot kinyitotta és a harmadik emeletről – mintegy tíz métert zuhanva – az épület előtti térkőre esett.


A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A vád szerint az anya tartósan felügyelet nélkül hagyta gyermekét, illetve nem gondoskodott arról, hogy a sértett ne tudja kinyitni az ablakot. A vádlott ezen mulasztása miatt következett be a súlyos, életveszélyes sérülésekkel járó baleset.

A megyei főügyészség a vádiratában a Szolnoki Törvényszéknél indítványozta, hogy a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a bíróság szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést és a próbaidő tartamára rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét.

A címlapfotó illusztráció.