Százkét határsértőt és két embercsempészt fogtak el Bács-Kiskunban

 

Tizenkét esetben összesen százkét illegális bevándorlóval és két embercsempésszel szemben intézkedtek a rendőrök és a katonák hétfőn Bács-Kiskun megyében – tette közzé a megyei rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Fotó: police.hu

Hercegszántón és Bácsszőlősön, valamint a tompai közúti határátkelőhelyen tíz esetben összesen kilencvenkét külföldit tartóztattak fel hétfőn. A határsértők szír, palesztin, afgán és iraki állampolgárnak vallották magukat – közölték.


Nagybaracska térségében pedig egy osztrák és egy román rendszámú autó vezetőit igazoltatták. A járművekben utazó öt-öt szír férfi feltehetően illegálisan jutott az országba, a sofőrök pedig egy előre megbeszélt helyen vártak rájuk, hogy Magyarországon keresztül Nyugat-Európába juttassák őket – írták.

A gépkocsivezetőket embercsempészés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. A százkét határsértőt – mivel nem tudták hitelt érdemlően igazolni jogszerű magyarországi tartózkodásukat – meghallgatásuk után visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz – olvasható a közleményben.