Letartóztatták a makói kettős gyilkosság gyanúsítottját

 

Ügyészi indítványra egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2004-ben meggyilkolt egy idős makói nőt és nála vendégeskedő lányát – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.

Szanka Ferenc elmondta, a férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


2004. november 16-án Makón, a Szegedi utca egyik házában holtan találtak egy 78 éves nőt és hozzá látogatóba érkező 51 éves lányát.

Az ügyben indult nyomozást – amelyben egy férfit meggyanúsítottak – a Csongrád Megyei Főügyészség azonban 2006 márciusában megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a terhelt követte el.

Tavaly novemberben – új adatok alapján – az ügyészség a nyomozás folytatását indítványozta. Az ezt követően beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozó hatóság látókörébe került egy mindezidáig ismeretlen férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A kezén és lábán is megbilincselt gyanúsítottat kommandósok vezették a nyomozási bíró elé.

Szanka Ferenc közölte, a nyomozási bíró – az ügyészség álláspontját osztva – a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés elrendelését. A férfi nem tett vallomást a bíróság előtt. A döntést a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az végleges.

A címlapfotó illusztráció.