Két szolnoki kábítószer-kereskedőt ítéltek el Szegeden

 

Jogerősen hét és fél év börtön-, illetve kilenc év fegyházbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla két szolnoki férfit, akik hosszabb ideig árusítottak marihuánát.

A táblabíróság társtettesként elkövetett jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akikkel szemben 7,5 millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt.

A fiatalabb férfi 2006 óta fogyaszt rendszeresen kábítószert, elsősorban marihuánát. 2013-tól a drog árusításával is foglalkozott, a kábítószert többször is nagybátyjától vásárolta. 2016 őszén kapcsolatba került egy férfival, akinek kiléte azóta sem ismert a hatóságok előtt, és aki legalább egy kilós tételben grammonként 1500 forintért értékesített marihuánát.


A két vádlott 2016 novemberétől 2017. március 31-ig, elfogásukig hatszor utaztak fel Budapestre, és vettek alkalmanként egy-egy kiló drogot. A nagybátyjánál tárolt kábítószert a fiatalabb férfi adta tovább grammonként 2500-3000 forintos áron.

Az elsőrendű vádlott beismerő vallomást tett, társa tagadta, hogy kereskedett volna a kábítószerrel. Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletének büntetésekre vonatkozó részét.

A címlapfotó illusztráció.