A 61-esen futtatták a kiskorú prostituáltakat

 

Prostitúciót folytató kiskorúakkal tartatta ki magát egy nő és egy férfi, a Kaposvári Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

A gyanú szerint a 37 éves nő 2017 nyarától először a gyámsága alatt álló lányt vette rá arra, hogy a 61-es főút mellett szexuális szolgáltatást nyújtson autósoknak, ilyen találkozókat telefonon is szervezett. Tavaly újabb két lányt fogadott az otthonába, akiket szintén rávett a prostitúcióra – írták a közleményben.

A lányoknak a tevékenységükből származó jövedelmet le kellett adniuk a nőnek lakhatásuk és eltartásuk fejében, erről a nő 42 éves élettársa is tudott. A gyanúsítottaknak munkahelyük nem volt, a sértettek keresetéből éltek.

A címlapfotó illusztráció.