Másfél kilogramm marihuánát találtak egy újpesti lakásban

 

Bűnügyi információ merült fel arra, hogy egy férfi kábítószerrel kereskedik, amit lakásából árul. Az újpesti rendőrök azonosították a 33 éves budapesti Sz. Pétert, akit 2019 novemberében XV. kerületi lakásán fogtak el – írja honlapján a rendőrség.

(Fotó: police.hu)


A nyomozók Sz. Péter elfogását követően a kutatás során több mint másfél kilogramm marihuánát, közel fél kilogramm hasist, hét gramm varázsgombát, továbbá 32 tő marihuánát, valamint több mint 400 ezer forintot, illetve a kábítószer porciózásához és terjesztéséhez használt eszközöket találtak, és foglaltak le.

Sz. Pétert kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt.