Drogkereskedő testvérpárt ítéltek börtönbüntetésre Salgótarjánban

 

Drogkereskedő testvérpárt ítélt három, illetve három év négy hónap börtönbüntetésre a Salgótarjáni Járásbíróság jogerősen csütörtökön – közölte a Nógrád megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Bóna Gyula elmondta, hogy a vádlottak 2018 májusától salgótarjáni házukban pszichoaktív anyagot árultak, amelyet egy Turán működő bűnszervezettől szereztek be.


A testvérpárral szemben a rendőrség 2018 december elején intézkedett, miután lefoglalta az általuk árusított N-etil-hexedron elnevezésű vegyületet.

A vádlottak salgótarjáni lakásán nagyjából 200 grammnyi pszichoaktív anyagot, valamint marihuánát és nagyobb összegű készpénzt találtak.

A főügyész közölte: a testvéreket a Salgótarjáni Járásbíróság társtettesként, kereskedéssel elkövetett, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és folytatólagosan elkövetett kábítószer-birtoklás miatt mondta ki bűnösnek.

Mivel a vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket, a bíróságnak nem kellett részletes bizonyítást lefolytatnia – mondta Bóna Gyula.

A címlapfotó illusztráció.