Durva verekedést rögzített a Fogarasi úti kamera - VIDEÓVAL

 

A videó kattintással indul!

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség azzal a két budapesti hajléktalan férfival szemben, akik július 26-án éjjel összeverekedtek Budapesten a XIV. kerületben, egy Fogarasi út melletti parkban.

A huszonkilenc éves és a negyvenhét éves vádlott ittas állapotban szóváltásba keveredett egymással, és összeverekedett, a fiatalabb férfi földre vitte az idősebb vádlottat, és tovább ütötte-rúgta.

Az incidensnek a térfigyelő kamerák alapján riasztott rendőrök vetettek véget. Az intézkedő rendőrök az első pofontól számított egy perc tíz másodpercen belül a helyszínre értek.

A kerületi ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztést, illetve közérdekű munka kiszabását indítványozta.

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.