Értéktelen román lejjel csaltak ki több mint százezer forintot

 

Több mint százezer forintot csalt ki október 20-án délután Pápán két férfi az egyik bankautomatánál egy helyitől. A csalók forgalomból kivont, értéktelen román lejt adtak neki forintjai cserébe – közölte a rendőrség honlapján.

A rendőrök október 23-án Nagygyimóton kapták el a 45 éves és a 34 éves román állampolgárt, akiket előállították, és a nyomozók – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként kihallgattak.

A rendőrök megállapították, hogy a két férfi októberben többeket is átejtett. Pénzváltás ürügyén szólították meg a sértetteket, és arra kérték őket, váltsanak számukra román lejt magyar forintra. Az elkövetők cserébe forgalomból kivont, értéktelen valutát adtak át.

A kért román férfi ellen többrendbeli csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A címlapfotó illusztráció.