Gyermekpornográfiával gyanúsít a BRFK egy budapesti férfit

 

Intézetből szökött, állami gondozott kislányokról készített szeméremsértő fotókat és videókat egy budapesti férfi. Gyermekpornográfia gyanúja miatt indult ellene eljárás. A hatóságok és Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a hasonló esetek elleni együttműködés erősítéséről állapodtak meg – közölte az M1 Híradója.

Egy XI. kerületi társasház ablaktalan tetőterében rendezett be egy videóstúdiót egy 55 éves férfi, hogy ott szeméremsértő felvételeket készítsen kiskorú lányokról. Elővigyázatosságból a stúdió előterét is bekamerázta, az ajtó elé mozgásérzékelőt is felszerelt.

Áldozatait, akik többnyire intézetből szökött gyermekek voltak, a közeli Bikás-parkban szólította le, onnan csábította el őket. A BRFK Ifjúságvédelmi osztálya júliusban kezdett nyomozni az ügyben. Elfogásakor a nyomozók több száz, 8-10 éves gyermekeket szeméremsértő módon ábrázoló felvételt találtak a számítógépén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a nyomozás során a férfit gyermekpornográfia bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A BRFK a nyomozást befejezte és az ügyészségnek a napokban átadja az eljárás iratait – tájékoztatott Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

Az M1 értesülései szerint a férfi diplomáciai mentességére hivatkozva próbálta leállíttatni az ellene indult eljárást. Állítása szerint a Máltai Lovagrend tagja és így – gondolta – nem vonható felelősségre. A férfi jelenleg szabadlábon védekezik. A környéken lakók szerint azonban a múlt héten is vitt fel a műterembe egy kiskorú lányt.

A XI. kerületi és a hozzá hasonló pedofilok jelentette veszélyek kivédésére együttműködési megállapodást kötött a Belügyminisztérium, a rendőrség és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete.

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének ügyvezetője a legnagyobb közösségi médiumok fokozott ellenőrzését szorgalmazta.

A Nemzeti Nyomozó Irodán belül egy több mint száz fős, speciális egység foglalkozik a kiberbűnözéssel kapcsolatos információk feldolgozásával. A nyomozók éppen a napokban azonosítottak és fogtak el Budapesten egy férfit és egy nőt, akik saját gyerekükről készítettek pedofil videókat és fotókat terjesztettek a „darkneten”.

A címlapfotó illusztráció.