Késekkel és egy bárddal próbáltak kirabolni egy szegedi trafikot

 

A vádirat szerint a vádlottak 2019 februárjában megjelentek az egyik, Szeged belvárosában található trafiknál, abból a célból, hogy azt kirabolják – írja honlapján az ügyészség.

Az egyik vádlott a trafik bejárata előtt figyeléssel biztosította társa cselekményét, míg a másik vádlott a dohányboltba belépett, és ott ruházatából elővett egy bárdot, valamint a nála lévő 4 darab kés közül egyet, majd angol nyelven a bevétel átadására szólította fel az eladót. A vádlott a kasszára is mutatott, majd a késsel és a bárddal hadonászva a hátráló eladó felé lépett.


Cselekményét a vádlott nem tudta befejezni, mivel az üzletbe belépett egy vásárló, aki őt megzavarta, ezért távozott a trafikból. A vádlottnál volt még egy, a társa által magyar nyelven írt cetli is, amelyre „az add ide a pénzt aranyt” szavakat írta, és amit a vásárló belépése miatt már az eladónak nem tudott átadni.

A szegedi ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a két férfival szemben. A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A címlapfotó illusztráció