Lökdöste, dobálta végül halálra rázta kétéves nevelt fiát

 

Rendszeresen gyötörte, többször megverte, lökdöste, dobálta végül halálra rázta kétéves nevelt fiát egy budapesti férfi. A vádlott a bíró előtt is mindent tagadott, ezért nem lehet tudni az indítékát. Az ország legnagyobb gyerekkórházába hetente visznek súlyosan bántalmazott kisgyereket, többnyire töréseket harapásokat égéseket és súlyos fejsérüléseket okoznak a dühöngő szülők. A Kékfény riportja.

A kép illusztráció
(Fotó: Shutterstock)

Tavaly január 24.-én T. István Gábor nevelt kisfiára a klinikai halál állapotában találtak a kiérkező mentők a pesterzsébeti társasházban. A kétéves Marcell az anyjával élt, a vádlott egy évvel a bűncselekmény előtt költözött hozzájuk.


A nő rendszeresen élettársára bízta a picit, amíg ő dolgozni ment. A harmincéves férfi a pszichológusi szakvélemények szerint ellentmondásosan viszonyult a más apától született gyerekhez,

gyakran bántotta:

a fenekét ütötte, ellökte magától, és többször bedobta a kiságyába, miközben Marcell feje az ágy farészének ütődött. A tragédia előtti napon a vádlott megverte a kisfiút.

„A vádlott eddig nem tisztázott okból egy kerek felszínű, keskenyebb, nem nagy átmérőjű eszközzel közepes erővel a szeméremtájékán bántalmazta a kisfiút” – mondta Vizi Erika ügyész.
Hozzátette, másnap megint nevelőapja gondjaira bízták a gyereket, aki folytatta a gyötrést. A fején, a mellkasán, a hasán, a lábán és a karján megragadta majd megrázta Marcellt, aki

a bántalmazás következtében a klinikai halál állapotába került.

A vádlott, miután ráeszmélt, hogy a kisfiú halott, megpróbálta újraéleszteni, egy időközben érkező ismerőse pedig riasztotta a mentőket. A gyereket még sikerült visszahozni az életbe, de többé nem tért magához.

Vizi Erika elmondta: „a kisfiú által elszenvedett koponyasérülések az agy állományában, igen rövid idő alatt, visszafordíthatatlan károsodást okoztak. Így 72 órás kötelező megfigyelés után, az orvosok Marcellt halottnak nyilvánították”.

A pesterzsébeti férfit halált okozó testi sértéssel vádolják. Nem először áll szemben az igazságszolgáltatással. Több szabálysértési eljárása is volt már, és a gyerekbántalmazás elkövetése idején is elfogatóparancsot adtak ki ellene, mivel nem kezdte meg egy másik ügyben kiszabott büntetése letöltését.

A megrázott gyerek-szindróma halálos is lehet

Ringwald Zoltán gyermeksebész főorvos elmondta: Marcell testén jól láthatóak voltak a megrázott gyerek-szindróma jelei. Hozzátette, hogy ilyen esetben a kisgyerekek feje teljesen tehetetlenül csapódik előre-hátra, ezért a fejben lévő vénácskák megszakadhatnak, és vérzéseket okozhatnak. „Lényegében, ha megráznak egy kisgyereket, az olyan erővel hathat a fejére, mint egy frontális autósütközés” – fogalmazott.

„Mivel külsérelmi nyoma nincsen,

az orvosok különösen éberek, ha fejsérüléssel, vagy nem tiszta tudattal hoznak be egy picit a kórházba, mert ilyenkor azonnal felmerül a megrázott gyerek szindróma gyanúja, vagyis, hogy életveszélyes vérzés indult meg az áldozat fejében” – mondta Ringwald doktor.

A gyerekbántalmazásról több jel is árulkodik

Hozzátette, más jelek is utalnak arra, ha a gyereket bántalmazzák a szülei. Az ilyen szülők többnyire feszültek, de másként, mint ahogy a balesetet szenvedő gyerekükért aggódó felnőttek teszik. Belebonyolódnak a történeteikbe, és láthatóan olyan sérülései vannak a gyereknek, amit nem szerezhetett az elmondott történet alapján.

„Fontos a gyerek viselkedését is figyelni, a bántalmazott gyerekek általában nem nyugodtak, még a szüleik mellett sem. Az is gyanús, ha a szülő megöleli a gyereket, ő pedig elhúzódik, vagy még jobban elkezd sírni” – tette hozzá..

Bántalmazásra utalhat, ha a gyerek több testtáján találhatók sérülések, vagy ha különböző gyógyulási stádiumban lévő sebei vannak.

A leggyakoribbak a feji, a hasi sérülések, a zúzódás, a törés, az égés, a harapás.

Kisgyerekeknél nem jellemző a bordatörés, ezért az is gyanúra ad okot. Mivel a kisgyerekek még nem tudnak védekezni, ezért náluk nem véraláfutások, marás- vagy karmolásnyomok árulkodnak a bántalmazásról, mint a felnőtteknél.

A főorvos azt mondja, ha egy gyereknél felmerül, hogy bántalmazták, csak azután hagyhatja el a kórházat, ha a hatóság beavatkozott, és meggyőződött róla, biztonságban visszaengedhető a környezetébe.

A meggyötört gyerekek testét szerencsés esetben helyre tudják hozni, ám a lelki sebek nagyon mélyek. A kisgyerek által átélt traumát gyakran a családtagok okozzák, ennek ellenére sokszor vágynak vissza ugyanabba a környezetbe, ahol egyébként bántalmazták őket.

„Ez a családi kötelékkel magyarázható, ami még ilyen brutális környezetben is kialakulhat, hiszen a gyerek közvetlen közelében csak a bántalmazó szülei vannak” – tette hozzá a gyereksebész.

Azt is elmondta, hogy a fizikailag bántalmazott gyerekeken kívül sokszor érkeznek hozzájuk rosszul táplált, mosdatlan, elhanyagolt kisgyerekek is, akiket kórházba kerülésük után szüleik magukra hagynak, nem is látogatnak.

A címlapfotó illusztráció.