Tényleges életfogytiglant kért az ügyészség Hasszán F.-re

 

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztést kért a szír férfival szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kedden.

Vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kedden a Fővárosi Törvényszék előtt a 27 éves, szír Hasszán F. ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt.

A vádirat szerint Hasszán F. – miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez – a 2015-re a szervezet egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett. A vádlott teljesen azonosult a terrorszervezet céljaival, melynek része volt a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, és az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése, majd fenntartása. Ennek a törekvésnek része volt az is, hogy az Iszlám Állam az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlíti, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az „iszlám ellenségeinek” tekinthető személyeket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbünteti, vagy megsemmisíti.

A Terrorelhárítási Központ különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A Terrorelhárítási Központ különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A vádlott 2015. május elején a terrorszervezet által a műkincsekben gazdag Palmira elfoglalása érdekében, a hadászatilag fontos szíriai Homs tartomány egyik városának al Shokninak az elfoglalását kapta feladatul. A támadáshoz tartozott az is, hogy a város lakosságából a céljaikkal nem azonosulókat a vádlott összeírja, róluk egy „halállistát” készítsen. A listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése hagyta jóvá, annak végrehajtása Hasszán F.-nek és fegyveres osztagának a feladata volt” – részletezte az ügyészség közleményében.

Hozzátéve, hogy a helyi lakosság elleni módszeres és átfogó támadás részeként a vádlott 2015. május 13. és május 15. között al Shokni főterén egy társával közösen lefejezte a település vallási vezetőjét, az imámot, melyről a megfélemlítés fokozására egy ismeretlen társuk később videót tett közzé. Emellett társaival, ugyancsak a nagyobb elrettentés érdekében a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – arra kényszerítette, hogy a kivégzést nézzék végig, továbbá kérjenek bocsánatot életben hagyásuk érdekében.

A vádlott és fegyveres társai 2015. május 13-át követő napokban a várost végigjárva legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyermeket öltek meg.

A vád szerint a módszeresen végrehajtott emberölések közül Hasszán F. legalább két személy kivégzésében személyesen is részt, míg egy harmadikat személyesen, pisztolylövéssel ölt meg.

A nyomozás során összesen tíz tanú – köztük szemtanúk – kihallgatására került sor, Magyarországon kívül Máltán és Belgiumban.

Az Európa Unió több tagállamára – így Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő – nyomozás  megindításában a Terrorelhárítási Központ működött közre.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a vádiratában a 2019. március 24-től letartóztatásban lévő vádlottra tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a Fővárosi Törvényszéknél.