Lövöldözés volt Ráckevén

 

Lövöldözés volt csütörtök este Ráckevén, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

(Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

Cikkünk frissült. 

Az M1 helyszíni tudósítója elmondta: két család esett egymásnak, puskákkal, késekkel és egyéb szúrószerszámokkal. A vita során több lövés is eldördült. Egy embert vasvillával támadtak meg.

Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette az M1-nek az információkat. Mint mondta, este hat óra után érkezett bejelentés, hogy két család között veszekedés tört ki, amely tettlegességig fajult. A bejelentők azt is elmondták, hogy több lövést hallottak.


Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy 6 mentőautóval és 2 mentőhelikopterrel érkeztek a helyszínre, ahonnan kilenc embert szállítottak kórházba.

Az elsődleges adatok szerint egy ember súlyos, nyolc pedig könnyebb sérüléseket szenvedett – tette hozzá.

Az összetűzés a szomszédok beszámolója szerint a két család között régóta fennálló viszály miatt lehetett – mondta az M1 riportere.

A történtek hátterében drogügyletek is állhatnak – mondta Ráckeve alpolgármestere, Vereckei Zoltán az M1-nek csütörtök este. Hozzátette, a helyiek több esetben is tájékoztatták az önkormányzatot és a hatóságokat a problémákról, ezután létrehoztak a városban egy drogprevenciós bizottságot is. Az alpolgármester úgy tudja: egy sérült életveszélyes állapotban van.

(Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A TEK egységei lezárták az utcát, ahol az összetűzés történt. A rendőrség később közölte, hogy a helyszínelés befejeződött, és a településen jelenleg nyugalom van. Az esetet a Ráckevei Rendőrkapitányság vizsgálja.