Dühében poharat vágott a földhöz egy félmeztelen férfi a balatoni bisztróban

 

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság vétség miatt nyomoz egy 27 éves férfi ellen.

Két férfi augusztus 10-én 21 óra körül póló nélkül tért be egy balatonfüredi vendéglátóhelyre – írja a police.hu. A bisztró munkatársa megkérte őket, hogy vegyenek fel felsőt magukra, amelynek egyikőjük eleget is tett. A másik  férfi azonban dühöngeni kezdett, majd az ajtónál felvett egy poharat, és a bejárat mellé dobta. Ezután a férfiak távoztak a helyszínről.

A kiérkező járőrök azonosították, majd a helyszín közelében elfogták az elkövetőt, a 27 éves makói F. Rolandot. Előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként kihallgatták, garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak ellene büntetőeljárást.