Beismerő vallomást tett Jozef Rohác

 

Beismerte Prisztás József meggyilkolását Jozef Rohác a Fővárosi Törvényszéken, a perújítás keretében megtartott pénteki tárgyaláson. A szlovák férfi a szegedi Csillag börtönből videótechnika segítségével tett vallomást.

Rohác arról beszélt, hogy a megbízást az ukrán maffiától kapta, a dunaszerdahelyi bűnözői csoport közvetítésével, és a gyilkosságot 15 ezer márkáért hajtotta végre.

Szerinte a vallomását támasztja alá, hogy csak az elkövető, vagyis, ő tudhatja, hogy a nyomozók nem találtak töltényhüvelyt a helyszínen. A hüvely ugyanis abban a nejlonszatyorban maradt, amellyel „álcázta” a hangtompítós pisztolyt.

Egy, az alvilági körökből származó ismerőse, Hamala József kereste meg a megbízással – folytatta –, egyetlen feltétele az volt, hogy csak bűnöző lehet az áldozat.

A kiszemelt időpont előtt Hamala Budapestre hívta és elvitte a tetthelyre. Megálltak egy furgon mögött, amelyben több fegyver, köztük Kalasnyikov gépkarabély és hangtompítós pisztoly, valamint kerékpár és robogó is volt. A szűk hely miatt a biciklit és a pisztolyt választotta, majd várt a kedvező alkalomra.

Akkor csapott le Prisztásra, amikor be akart szállni a kocsijába. Mintegy fél méterről fejbe lőtte, majd eltekert a helyszínről. Még hallotta, hogy a férfi, aki Prisztással együtt szállt be az autóba (a később bűnsegédként elítélt Fazekas László) azt kiáltja, hogy a „k… anyád”. Nem sokkal messzebb beült Hamala autójába, és elhajtottak a környékről – vallotta.

Úgy fogalmazott: „olyan idők voltak, amikor vadásztak egymásra az emberek, háború volt a bűnözők között.”

Feladta magát

Jozef Rohác vallomására úgy derült fény, hogy egy telefonbeszélgetését lejátszották a Hír TV-ben. Ezzel kapcsolatban a szlovák férfi közölte: ő már korábban elmondta a hatóságoknak, hogy ő ölte meg Prisztást, el is hitték neki, de senki nem volt hajlandó újranyitni az ügyet, a sajtótól pedig hermetikusan elzárták. Ezért találta ki, hogy az öccsével folytatott telefonbeszélgetés keretében vallja be a gyilkosságot, és az ezt tartalmazó felvételt eljuttatták a Hír TV-nek.

A gyilkosság beismerésének indokául azt mondta, sok rosszat csinált életében, most már csak jót szeretne, és nem akarja, hogy ártatlan emberek legyenek börtönben miatta.

Prisztás József meggyilkolása ügyében a bíróság korábban jogerősen 15 év fegyházra ítélte felbujtóként Portik Tamást és elkövetőként Hatvani Istvánt. A bűnsegédlettel gyanúsított Fazekas Ferenc, akit azzal vádoltak, hogy a helyszínre csalta Prisztást, tíz évet kapott.

Az eljárás alatt a vádlottak mindvégig tagadták bűnösségüket, és több, korábban más ügyben elítélt tanú is azt mondta, úgy tudja, hogy a végrehajtó nem Hatvani István volt, hanem Jozef Rohác.

Megköszönték Rohác vallomását

A mostani tárgyaláson mindhárom elítélt, Portik Tamás, Hatvani István és Fazekas Ferenc is köszönetet mondott Jozef Rohácnak a vallomásért. A hosszú hajjal és ősz szakállal megjelenő Portik Tamás rezignáltan, láthatóan megtörten, szinte szótlanul ülte végig az eljárást.

Fazekas Ferenc viszont sírva kérte a bíróságot, hogy a körülményekre tekintettel függesszék fel a büntetését, mert megváltozott helyzete miatt már dolgozni sem engedik a börtönben. Megerősítette, valóban azt kiabálta a tettes után, hogy „állj meg, a k… anyád”, és erről csak a gyilkos tudhat.

Hatvani István védője arra hívta fel a figyelmet, hogy az első személyleírás is egy 170 centis, átlagos testalkatú férfiról szólt, miközben védence 186 centi magas és a gyilkosság időpontjában 140 kiló volt a súlya.

Jozef Rohác azért távmeghallgatás keretében tett vallomást, mert életfogytiglan tartó büntetését tölti az 1990-es években elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt, és biztonsági okokból nem tartózkodhat egy helyiségben Portik Tamással.

A perújítási tárgyalás szeptember 16-án folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.