Elrendelték a terrorizmussal vádolt szír férfi letartóztatását

 

Elrendelte a bíróság annak a 27 éves férfinek a letartóztatását, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt Szíriában, öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított. 2016-ban érkezett a bevándorlókkal Európába, és tavaly decemberben akadt fenn az ellenőrzésen, a ferihegyi repülőtéren. Az M1 információi szerint egy társával valamelyik skandináv országba akart szökni Budapestről. Az M1 kamerája előtt vitték be a börtönbe, a rendőrök ellepték a környéket, F. Hassan mindent tagad.

A 27 éves F. Hassant szirénázó rendőrségi konvoj vitte az Aradi utcai rendőrségi fogdából a bírósági meghallgatásra. A szír férfit emberöléssel elkövetett terrorcselekménnyel gyanúsítja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség.

A gyanú szerint 2016-ban csatlakozott az Iszlám Államhoz, és a terrorszervezet emírjeként öngyilkos merényleteket szervezett, valamint kivégzéseket irányított. F. Hassan továbbra is tagad, ügyvédje szerint elképzelhető, hogy összekeverik valakivel – hangzott el az M1 Híradójában.

A több mint négy órán át tartó meghallgatás után a nyomozási bíró úgy döntött, hogy nem fogadja el ezt a védekezést, és helyt adva az ügyészi indítványnak, elrendelte a szír férfi letartóztatását.

Az M1 értesülései szerint F. Hassan sem írni, sem olvasni nem tud. Az Iszlám Állam hatalmának megrendülése miatt Görögországba ment, ahol menekültigazolványt kapott. Ezzel a papírral több európai országban is megfordult. Magyarországon tavaly decemberben embercsempészés miatt indult ellene eljárás, mert más nevére kiállított úti okmánnyal akart kijuttatni egy nőt az országból.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség és a TEK pénteken, a Nyírbátori Őrzött Befogadó Központban fogta el. Letartóztatása után az egyik legjobban őrzött magyarországi börtönbe, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték – közölte az M1.