Emberölés kísérletével gyanúsítanak egy ózdi férfit

 

A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit és társait, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy helyi lakost – közölte a rendőrség honlapja hétfőn.

Mint ismertették, a gyanúsított 2018. november 10-én, a hajnali órákban Ózdon előzetes szóváltást követően társaival együtt összeverekedett az utcán egy helyi férfival. A sértettet L. Richárd egy éllel bíró tárggyal több alkalommal fejen ütötte, melynek következtében a bántalmazott férfinak nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.

A verekedést bejelentették a rendőrségen, ezt követően a kiérkező rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható négy férfit. L. Richárdot emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt, míg három társát csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók – közölte a police.hu.

Közlésük szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság L. Richárdot őrizetbe vette, és előterjesztéssel élt letartóztatásának indítványozására is az ügyészségen.