Bár az Egyesült Államok és Irán megállapodása elvileg megnyithatja az utat a normális hajóforgalom előtt, a Hormuzi-szoros továbbra is jelentős biztonsági kockázat.
A térségben aknákat észleltek, így a hajótulajdonosok egy része továbbra is kivár.
Miközben Washington és Teherán megállapodást kötött a konfliktus lezárásáról és a tengeri kereskedelem normalizálásáról, a Hormuzi-szorosban továbbra sem állt helyre teljesen a bizalom.
A világ egyik legfontosabb energiafolyosóján péntek reggel látványosan visszaesett a hajóforgalom, ami arra utal, hogy a hajótársaságok egy része inkább a biztonságot választja a gyors visszatérés helyett.
A csütörtöki megállapodás után még kifejezetten optimista hangulat uralkodott. Alig néhány órával az egyezség aláírását követően közel 10 millió hordó olajat szállító tanker haladt át a szoroson, vagy jelent meg annak közelében. Köztük voltak az első szaúdi tulajdonú olajszállítók.
Péntekre azonban jelentősen megváltozott a kép: a reggeli órákban gyakorlatilag nem láttak kifelé tartó tankereket a Perzsa-öbölből. Bár néhány hajó továbbhaladt a térségen, a forgalom összességében jóval visszafogottabb volt, mint amit a megállapodás utáni első órák alapján várni lehetett.
A Hormuzi-szoros elméletben újra nyitva, de a hajótársaságok kivárnak: biztonsági garanciák kellenek.
A bizonytalanság egyik fő oka, hogy a feleknek a következő 60 napban kellene kidolgozniuk az ideiglenes megállapodás részleteit, ám már az első diplomáciai nehézségek is megjelentek. Az eredetileg Svájcba tervezett tárgyalási fordulót törölték, miközben a térségben továbbra is feszült a katonai helyzet.
A hajózási ágazat számára különösen aggasztó fejlemény, hogy a Bloomberg értesülései alapján több ország is aknák jelenlétére figyelmeztetett a Hormuzi-szoros térségében. Pakisztán Nemzeti Hidrográfiai Hivatala hivatalos navigációs figyelmeztetést adott ki, miután egy aknát jelentettek az Ománhoz tartozó Muszandam-félsziget közelében. A hatóság arra kérte az áthaladó hajókat, hogy rendkívüli óvatossággal közlekedjenek.
A kereskedelmi hajózás és a haditengerészetek közötti koordinációt végző Joint Maritime Information Center szintén arról tájékoztatott, hogy aknák maradhattak a szoros középső részén. Emiatt azt javasolták, hogy a hajók az ománi partokhoz közelebb eső útvonalat használják.
A kockázatok ellenére hatalmas mennyiségű olaj várakozik a térségben. Mintegy 40 nagyon nagy nyersolajszállító tanker áll készen arra, hogy elhagyja a Perzsa-öblöt, amint a biztonsági helyzet stabilizálódik. Ezek összesen közel 80 millió hordó, nem iráni eredetű nyersolajat szállítanak – adta hírül a Világgazdaság.
Kiemelt kép: EPA/MOD/BRITISH MINISTRY OF DEFENCE/HANDOUT MANDATORY CREDIT: MOD/CROWN COPYRIGHT HANDOUT EDITORIAL USE ONLY/NO SALES











