Erős felütéssel olvashattuk a Portfolio.hu elemzését, mely szerint „teljesen kettészakadt Magyarország: a gazdagok egyre gazdagabbak, de a többség csak lassan jut egyről a kettőre”. Az állítást a szerző az Európai Központi Bank által vezetett kutatás eredményeiből felépített adatbázis, a Distributional Wealth Accounts adataira alapozta. Csakhogy érdemes figyelembe venni ennek a kutatásnak a korlátait, amellett, hogy ugyanebből az adatbázisból kiolvasható más információk egészen más irányú következtetésre vezetnek. Ezt a két kritikai észrevételt bontjuk ki.
Az első a hivatkozott felmérés eredendő korlátjára vonatkozik, ami minden statisztika gyenge pontját jelentheti: ez pedig a mintavétel nem kellő reprezentativitása. A felmérésben az eurózóna országai mellett Magyarország vesz részt, vagyis térségünkből benne van Szlovákia, Szlovénia és Horvátország, ugyanakkor nincs benne Lengyelország, Csehország és Románia. Vagyis a régiós referenciaországokat tekintve az összehasonlítás alapja felerészben hiányos, és erősen torzít. A legtöbb egyenlőtlenségi mutatóban ugyanis Lengyelország, de még inkább Románia határozottan mögöttünk áll, vagyis jóval nagyobb az egyenlőtlenség, mint Magyarországon. Nincs okunk feltételezni, hogy a megtakarítások egyenlőtlenségében másképp lenne a helyzet. Az pedig a cikkből is kiderül, hogy Horvátországban – amely egyenlőtlenségi mutatókban hol előttünk, hol mögöttünk áll – e téren nagyobb az egyenlőtlenség. A szlovének, de főleg a csehek és a szlovákok pedig bármely mutató szerint egyenlőbbek nálunk, sőt, az egész EU-ban az élmezőnyben vannak. A hét régiós ország között éppen középen állunk. Hol van ebben a nagy hír? E téren is hozzuk a térségi átlagot, más nem történt.
De nézzük meg azt is, mit találunk még a cikk által hivatkozott adatbázisban. Ha nem csak a pénzügyi eszközöket nézzük, hanem a háztartások teljes nettó vagyonát és annak eloszlását a jövedelmi tizedek között, akkor teljesen más kép rajzolódik ki. Mivel hiányoznak Lengyelország, Csehország és Románia adatai, az ábrákon Szlovákiát és Horvátországot tudtam ábrázolni, kiegészítve Ausztriával és az eurózóna átlagával.
Láthatjuk, hogy a vizsgált országok körében a vagyoneloszlás szempontjából Magyarországon és Szlovákiában nőtt szignifikánsan az alsó 50 százalék vagyoni részesedése, miközben az eurózónában és Ausztriában alig, Horvátországban pedig egyenesen csökkent. A társadalom szegényebb felének vagyoni részesedése tartósan magasabb, mint Horvátországban, Ausztriában vagy átlagosan az eurózónában.
A középső 40 százalékban még markánsabb a változás Magyarországon: 2018-tól a középréteg vagyoni helyzete erős dinamikával javult 2022 végéig, majd enyhe ereszkedés következett, de ezzel együtt is határozottan magasabb értéken zártuk az időszakot, mint ahogy nyitottuk. Szlovákia itt is előttünk jár, bár 2020 végére gyakorlatilag beértük, és jelenleg is csak kicsivel vagyunk mögötte.
És most jön egy másik csattanó: a vizsgált időszakban, ezen belül 2018-tól Magyarország az az ország, ahol szignifikánsan csökkent a felső 10 százalék vagyoni részesedése. Szintén csökkenés volt Szlovákiában, miközben Horvátországban határozottan nőtt a leggazdagabb tized vagyoni részesedése. A pillanatkép is hasonló, mint amit korábban láttunk: míg Szlovákiában az egyenlőség, addig Horvátországban, Ausztriában és az euróövezetben az egyenlőtlenség nagyobb, mint nálunk.
Az ECB adatbázisában találunk adatokat a felső 5 százalék részesedésére is, amely hasonló dinamikát mutat, mint a felső 10 százalék, és regionális pozíciónk is hasonló.
Nézzük most egy ábrán, hogyan alakultak a vagyoni részesedések Magyarországon!
Jól látható, hogy százalékpontban a középső 40 százalék, saját induló helyzetéhez képest pedig arányában az alsó 50 százalék vagyoni részesedése nőtt legjobban, miközben a felső 5 és 10 százalék részesedése markánsan csökkent. A fordulópont 2017 végén, 2018 elején volt.
Mindez ellentmond annak, a gyakori állításnak, mely szerint Magyarországon az elmúlt években „csak a gazdagok” gazdagodtak. Éppen ellenkezőleg: erőteljes felzárkózást látunk a középosztályban és a szegényebb rétegekben.
Szokásos ellenvetés ilyenkor az, hogy na jó, de ebben benne van a lakásvagyon is, amelynek árszintje kilőtt az elmúlt években, és ez megemelte a lakással rendelkezők vagyonának értékét. Ez igaz, de kizárólagos magyarázatként több okból sem fogadható el. Egyrészt a lakásárak gyors emelkedése már 2014-ben elindult. Miért nem látjuk akkor ennek hatását 2018-ig a vagyoni átrendeződésben? Nyilvánvalóan kell más hajtóerőnek is lennie, elsősorban a jelentős jövedelemnövekedésnek.
Másrészt nemcsak nálunk, hanem az összes európai országban, így a fent vizsgált országokban is dinamikusan nőttek a lakásárak, mégsem látunk hasonló vagyoni átrendeződést (az „egyenlőségi bajnok” Szlovákia kivételével). Erre persze lehet részleges magyarázat, hogy például Ausztriában kisebb a lakástulajdonosok aránya, de ez felvet egy másik kérdést: jóléti mutató-e az, hogy az emberek mekkora részének van saját lakása? Erre közgazdasági válasz nincs, a válasz értékrendfüggő. Álláspontom szerint a saját lakás hozzájárul az egyén, de főleg a családok jólétéhez és biztonságához.
Még egy fontos szempont, amely segít feloldani a látszólagos ellentmondást aközött, amit a pénzbeli megtakarítások, valamint a teljes nettó vagyon eloszlása mutat. Ez pedig az, amire a Portfolio is utal: az eladósodottság mértékének alacsony szintje. Ez szintén hozzájárul a jóléthez, mivel a kevesebb adósság kevesebb törlesztési terhet is jelent, így ez növeli a háztartások elkölthető jövedelmét.
Kérdés tehát, hogy mit tekintünk a jólét és az egyenlőség meghatározó mutatójának. A helyes válasz az, hogy egyiket se abszolutizáljuk. Hasonló képet mutatnak az itt nem részletezett jövedelmi és jövedelemegyenlőtlenségi mutatók is, amelyek szintén a középosztály megerősödését és a szegényebb rétegek felzárkózását mutatják – olvasható a Tényellenőr hasábjain.
A kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)