Zsigó Róbert az árrésstop bevezetésének, illetve meghosszabbításának indoklásaként közölte:
az év elején azért szabadultak el az árak, mert a multik nyerészkedtek az extraprofittal és korábban például a mosogatószer, a mosópor vagy a tusfürdő esetében több mint 30 százalékos árrést alkalmaztak.
A politikus hangsúlyozta, a családok számára egy nagy bevásárlásnál jól érzékelhető, hogy kevesebbet kell ugyanazért fizetni, mint korábban. Több terméket is bemutatott példaként: az általa kiválasztott sajt árréscsökkentés nélkül kilogrammonként 1020 forinttal többe kerülne, míg a tej 172 forinttal, a liszt 184 forinttal, a tisztítószer 344 forinttal, a tusfürdő 120 forinttal, a sampon 700 forinttal, a mosószer 707 forinttal lenne drágább.
„Tehát mondhat bárki bármit. Hogyha olcsóbb a sajt, a tej, a liszt, a sampon, a tisztítószer, a mosószer vagy éppen a pelenka, az kedvez a családoknak. Erről kár vitatkozni. Továbbra is megvédjük a családokat és az időseket az indokolatlan áremelésektől és az áremelőktől”
– fogalmazott a videóban Zsigó Róbert.
Mondhat bárki bármit, ha olcsóbb a liszt, a tej, a sajt, a tojás, a tusfürdő, a mosószer stb., akkor ez kedvez a családoknak. Ez nem lehet vita tárgya!
Közzétette: Zsigó Róbert – 2025. szeptember 2., kedd
Kiemelt kép: A kormány harminc alapvetőélelmiszer-kategóriánál, illetve bizonyos drogériai termékek esetében 10 százalékban szabályozza a kiskereskedelmi árrés mértékét (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)











