Főleg a nagyobb városok piacára lesz hatással az Otthon Start program a Magyar Nemzet által megkérdezett ingatlanpiaci szakértő szerint. Balogh László úgy véli, a megfizethető nagyobb városok lehetnek az Otthon start program nyertesei, ugyanis ha az árak emelkedésnek is indulnak, alacsonyabb szintről történik mindez. A nyertes városok között lehet például Szolnok, Nyíregyháza vagy Miskolc. A borsodi vármegye székhely ráadásul egyetemváros is, ahol komoly beruházások is lezajlottak, az ingatlanok árszintje mégis megfizethető.
A nagyvárosok albérletpiacán is változás várható. Lesznek ugyanis olyan bérlők, akik egy-egy megfizethető régió lakosaként a saját lakás mellett döntenek és nem költenek tovább albérletre– vélekedett a szakértő.
Az Otthon startot az országon belül bárhol és bármely korosztály igényelheti azok közül, akik első lakóingatlanukat vennék meg.
Az elsőlakásprogram jelentősége nem elhanyagolható, ugyanis a KSH elmúlt évekbeli statisztikája szerint az elsőlakás-vásárlók aránya az ingatlanpiacon mintegy harminc százalékot tesz ki. A tavalyi év százhúszezer ingatlan-adásvételét alapul véve nagyjából 30-35 ezerre tehető azok aránya, akik első otthonukat vették meg, a könnyítés tehát tízezreket szólíthat meg idén is, akár olyanokat is, akik azért nem gondolkodtak eddig lakásvásárláson, mert korlátozottak voltak a lehetőségeik.
Az elsőlakás-vásárlók helyzetének könnyítése az ingatlanpiac többi szereplőjének is jót tesz.
A lap kiemeli, hogy a lakhatási feltételek javulásának pedig több közvetett hatása is van, egyebek mellett növeli a gyermekvállalási hajlandóságot, ez pedig a demográfiai adatokban is megmutatkozik.
Kiemelt kép: Miskolc látképe előtérben a miskolctapolcai Barlangfürdő létesítményei 2020. október 22-én. (Fotó: MTVA/Molnár-Bernáth László)