Egyre kevésbé érdeklik a márkák az embereket, az árak viszont egyre jobban

| Szerző: Juhári Andrea
Egyre kevésbé befolyásolja a vásárlói döntéseket a márkahűség, az árértékarány viszont minden korábbinál fontosabb szempont a kereskedelemben – közölte az EY kedden az MTI-vel.

A tanácsadó cég felmérése szerint a vevők harmada nem is nézi a márkaneveket, kétharmaduk pedig

nem tesz különbséget a sajátmárkás áruk és az ismert gyártók termékei között

– számolt be az MTI.

54 százalék csak leértékeléskor választ a népszerű márkák kínálatából, 42 százaléknak pedig a termékfejlesztésekről sincs jó véleménye, mert inkább költségcsökkentési megoldásnak tartja ezeket, nem valódi innovációnak – írták.

A márkahűség háttérbe szorulását mégsem elsősorban ezzel, hanem a megélhetési bizonytalanságokkal és a költségek emelkedésével magyarázták,

az elmúlt évek gazdasági nehézségei ugyanis a közlemény szerint óvatosabbá tették a fogyasztókat.

A gyártóknak és a forgalmazóknak ezért az EY azt tanácsolja, hogy építsenek ki sokkal személyesebb kapcsolatokat a vevőikkel, figyeljenek az ügyféligények változására, és ügyeljenek arra is, hogy ma már nem a hagyományos kiskereskedelem az egyetlen meghatározó piac. A vásárlók ma már könnyen kikerülhetik a hagyományos márkakommunikációs csatornákat, ezért egyre nehezebb észrevehetőnek maradni a fogyasztói világban – tették hozzá.

A EY Future Consumer Index felmérés több mint 20 235 résztvevő megkérdezésével készült 26 országban január 24. és február 20. között – olvasható a közleményben.

Kiemelt kép: Párizsit vesz egy vásárló a fővárosi Corvin Plazában található Príma üzletben 2025. március 17-én. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még