A nemrég bevezetett árrésstop olyan termékekre is kiterjed, amelyek népszerűek a húsvét időszakban. A kormányzati intézkedés érinti a tojás, a vaj, a finomliszt, a rétesliszt, és a kristálycukor árát is. A tavaly márciusi árakhoz képest a tojás drágult a legnagyobb mértékben: 2024-ben tíz darab tojás átlagára 637 forint volt, míg 2025-ben 923 forint – ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hirado.hu kérdésére. Az árfigyelő csütörtöki lekérdezése alapján viszont van, ahol már 720 forintért is be lehetett szerezni tíz darab tojást.
A húsvétkor tapasztalható növekvő kereslet miatt tovább emelkedhetne a tojás fogyasztói ára, azonban az árrésstop bevezetése után nem történt számottevő áremelés.
A KSH adatai szerint a magyarok döntő többsége vásárol sonkát húsvétra, de a csokoládé termékekre is kiemelkedően magas a kereslet.
Tavaly a magyar lakosság 90 százaléka fogyasztott sonkát, 75 százalék pedig csokoládényulat és csokoládé tojást is vásárolt.
A magyar háztartások 2024-ben átlagosan 28 ezer forintot költöttek el húsvétkor – írta lapunk kérdésére a KSH. Az adatokból az is kiderült, hogy a magyar vásárlók jóval többet költenek el a másik nagy ünnepünkkor. A decemberi nagybevásárlásra háztartásonként átlagosan 78 ezer forintot fordítottak tavaly.
Az ajándékozás már húsvét alkalmával is egyre népszerűbb. 2024-ben a magyarok családok 60 százaléka húsvétra is vásárolt ajándékot a szeretteinek – derült ki a KSH lapunknak megküldött felméréséből.

Az olcsó, de jó minőségű termékeket keresik
A húsvét előtti napokban 80 százalékkal nő meg a kereslet a sonkatermékekre, míg a kötözött sonkák forgalma megtöbbszöröződik – számolt be közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A magyar vásárlók a füstölt, főtt, és kötözött sonkát keresik, de jelentős igény mutatkozik a magasabb minőségű, hosszan érlelt termékekre is. A fogyasztói szokások a termékek minőségét tekintve nem változtak, de az árérzékenység már meghatározza a vásárlók döntéseit.
A vevők jobban odafigyelnek, hogy lehetőleg mindenből annyit vásároljanak, amennyit el is fogyasztanak. A tudatos vásárlói szokások növekedése miatt növekvő az igény van a kisebb kiszerelésű, akár 1 kilogramm alatti termékekre. A magyarok több mint kétharmada vásárol sonkát húsvétra.
A vásárlók árérzékenysége a húsvéti édességeknél is megmutatkozik. A Magyar Édességgyártók Szövetsége szerint a magyar fogyasztók az ünnepek alatt sem mondanak le az édességekről.
Húsvétkor az édességeladások jellemzően 15–20 százalékkal emelkednek az év többi részéhez képest.
A drágulás évek óta folyamatos, ezért a fogyasztók egyre inkább az ár-érték arányt helyezik előtérbe, egyre tudatosabban választva a saját márkás vagy a kedvezőbb árkategóriájú, de jó minőségű termékeket – jelezte közleményében a Magyar Édességgyártók Szövetsége. Mint írták, szinte garantálható, hogy húsvéti szezonban a tavalyinál drágábbak lesznek a csokoládék és az ünnepi édességek. Az áremelkedés a termelési költségek növekedése miatt tapasztalható.
Az ünnepek alatt a fogyasztók hajlandóak akár magasabb árat is megfizetni, ugyanakkor a többség a legjobb ár-érték arányú termékeket keresi – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A szezonális édességek piacán a mennyiségi helyett a minőségre terelődött a hangsúly. Emellett sokaknak vált fontossá a csökkentett cukor- vagy sótartalom, a funkcionális összetevők hozzáadása, és a csomagolás.