A szövetség részéről idáig a saját márkás termékek arányára vonatkozó tisztázandó kérdés érkezett a tárcához, egyéb szakmai állásfoglalás-kérés – ideértve az árrésszabályokat – nem érkezett. Ebből fakadóan a sajtóban megjelent rendelethez kapcsolódó problémafelvetés sem érthető – írták.
A közlemény szerint az NGM, illetve a szakmai irányítása alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság minden támogatást biztosít ahhoz, hogy a kiskereskedelmi üzletek egyértelmű állásfoglalással rendelkezzenek a szabályozásban foglalt kötelezettségeik teljesítéséhez. Ennek érdekében szakmai útmutató is megjelenik, amely a kiszámítható és egységes jogalkalmazásban segíti az érintett szereplőket, ideértve a vállalkozásokat, valamint az ellenőrzéseket végző hatósági jogkörrel rendelkező kormányhivatalokat – írja az MTI.
A minisztérium a jogszabály kidolgozása során figyelmet fordított arra is, hogy védje a kis üzleteket, így az intézkedés csak az 1 milliárd forint feletti 2023. évi értékesítési nettó árbevétellel rendelkező kiskereskedőkre vonatkozik – közölték.
Az intézkedés március 17-én lép hatályba, így a vásárlók az üzletekben már hétfőtől tapasztalhatják annak árcsökkentő hatását.
A minisztérium várakozásai szerint az intézkedés az érintett
30 termékkategóriánál átlagosan több mint 10 százalékos árcsökkenést eredményezhet
– tették hozzá.
A kiemelt kép illusztráció.