Mint előzőleg írtuk, Orbán Viktor már a parlamenti ülésszak kezdetén mondott beszédében is szót ejtett arról, hogy kiterjeszthetik a Vidéki otthonfelújítási programot (sőt, pár héttel korábban, február elején egy Facebook-videóban is jelezte már, hogy erre készülnek).
Kapcsolódó tartalom
Most a Magyar Közlöny kedd esti számában meg is jelent a kormány friss rendelete a program kiterjesztéséről (egészen pontosan arról, hogy több korábbi szabályozást is módosítanak ezzel kapcsolatban). A rendelet március 12-én, szerdán már hatályba is lépett. Az Index szerint a rendeletben az áll, hogy
maximálisan 3 millió forintig mostantól nemcsak a gyermekes családok, hanem a nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást.
A rendeletben azt írták, hogy az intézkedés célja a vidéki lakosság életkörülményeinek javítása és a helyi gazdaság élénkítése. A támogatást az öregségi nyugdíjban részesülők kérhetik, valamint azok, akik özvegyi nyugdíjban részesülnek (a nyugdíjkorhatár betöltése után); rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülnek; korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban részesülnek; átmeneti bányászjáradékban, táncművészeti életjáradékban részesülnek; egyházi nyugdíjban vagy öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesülnek.
Ugyanakkor fontos kitétel, hogy a támogatás csak a rendeletben szereplő településeken (ezek a gyakorlatban az ötezernél kevesebb lakossal bíró kistelepüléseket jelentik) lévő lakásokra igényelhető.
A támogatás mellett a program keretében kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön is igényelhető lesz, 6 millió forintig bezárólag, 10 éves futamidővel.
Mint írtuk, Orbán Viktor nemrég jelentette be azt is, hogy kiterjesztik az édesanyák szja-mentességét is a 30 év alatti egy gyermeket nevelő édesanyákra. Ezenkívül az előző éjjel jelentek meg a Magyar Közlönyben az élelmiszerekre bevezetett árkorlátozás részletei is.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Nemesvita 2010. július 5-én (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)