A bemutatón megtartott előadásában Matolcsy György kihangsúlyozta, hogy a fenntarthatóságról, és azon belül is kiemelten a környezeti aspektusokról nem lehet eleget beszélni, hiszen jelentős változások zajlanak a világban. Mint elmondta, a jegybank szakemberei sok száz trendet elemeznek folyamatosan, és foglalkoznak a korunkat meghatározó megatrendekkel. Ezek közül is a jegybank elnöke kiemelt hármat, amelyek a legnagyobb kihívást jelentik napjainkban:
- A technológiai forradalom, ami elhozta a mesterséges intelligenciát
- A klímaváltozást, ami egyre inkább felgyorsul
- És a geopolitikai kihívásokat, amik az 1940-es és 70-es évek időszakának jellemzőit mutatják
Matolcsy György szerint olyan világ és hőmérsékleti viszonyok felé haladunk, amire utoljára sok ezer éve, az emberi civilizáció létrejötte előtt volt példa, és a fenntarthatóságot kizárólag a társadalmi, gazdasági, pénzügyi és környezeti kihívások rendszerszemléletű értelmezésével és együttes kezelésével érhetjük el. Ehhez viszont véleménye szerint világos jövő képre van szükségünk, amihez mérhető célokat kell társítanunk. A mérés, az adatok, az ezek alapján kirajzolódó visszacsatolások mind szükségesek ahhoz, hogy lássuk intézkedéseink hatékonyságát és a fejlesztendő pontokat.
Beszédének végén a jegybankelnök kiemelte, hogy a központi bankoknak a zöld átmenet élére kell állni, és bejelentette, hogy az MNB két új zöld kezdeményezés 2025-ös elindítását tervezi: a lakossági zöld hitelezés feltételeit könnyítő intézkedéseket, és egy zöld kötvényprogramot a vállalatok számára.
Kandrács Csaba az MNB alelnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok, a termelékenységi problémák, a túlzott eladósodottság és a gazdasági működés környezet-károsításának kezelése külön-külön is komoly feladatot jelentene, egyidejű jelenlétük viszont hatalmas kihívás. Megerősítette a jegybank elnökének üzenetét, miszerint a jelen folyamatainak megértéséhez a korunkat befolyásoló megatrendek és a történelmi-gazdasági ciklusok vizsgálata elengedhetetlen. Az alelnök kiemelte: a kötet megjelenésének aktualitását erősíti, hogy mára a klímakockázatok és a társadalom előtt álló kihívások már elértek arra a pontra, hogy a jegybank alapfeladatainak teljesítését – az ár- és pénzügyi stabilitás fenntartását – is alapvetően érintik.
A szerző előadását követően egy kerekasztal-beszélgetésre került sor, amiben Kolozsi Pál, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, Holczinger Norbert és Szalai Ákos főosztályvezetők vettek részt, a moderátor pedig Sárvári Balázs az MNB vezető kutatója volt. A beszélgetésen elhangzott, hogy előrejelzések szempontjából a környezeti fenntarthatóság egy nehéz kategória, hiszen nem lehetünk benne biztosak, hogy pontosan mit hoz a jövő. Ennek ellenére már most cselekednünk kell, és ehhez ad jó fogódzkodókat a jegybank elnökének új kötete, ami egy új, hollisztikus megközelítést kínál, és erős vízió megteremtését sürgeti. Kolozsi Pál hangsúlyozta, a jegybank új kötete abban is jelentős segítséget nyújthat, hogy az életközpontú szemlélet felé mozdítsa el a közgazdaságtudomány és a gazdasági szereplők gondolkodását, olyan új szempontokat adjon, amelyek új felfedezésekre adhatnak lehetőséget.