Fontos

Zelenszkij szerint nagy kihívást jelentő helyzet alakult ki a fronton

A GDP-arányos hiány 3,7 százalékot ért el az első félévben és 2,3 százalék volt a második negyedévben

Előzetes adatok szerint 1489 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2024. első félévi hiánya. A 2024. második negyedévi hiány 469 milliárd forint, a GDP 2,3 százaléka – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első félévben a kormányzati szektor bevétele 16 825 milliárd, kiadása 18 314 milliárd forint volt. Az előző év azonos időszakához képest a bevételek 1295 milliárd forinttal, 8,3 százalékkal nőttek.

A legnagyobb mértékben, 511 milliárd forinttal, 14,1 százalékkal a társadalombiztosítási hozzájárulásokból származó bevételek bővültek, de jelentősen emelkedtek a termelésiadó-, valamint a jövedelemadó-bevételek is: előbbiek 470 milliárd forinttal, 7,4 százalékkal, utóbbiak 462 milliárd forinttal, 17,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az egyéb bevételek 149 milliárd forinttal, 5,2 százalékkal csökkentek – közöle a KSH. A kiadások 615 milliárd forinttal, 3,5 százalékkal emelkedtek. A kifizetett munkavállalói jövedelem 545 milliárd forinttal, 15,4 százalékkal növekedett. A pénzbeni társadalmi juttatások 462 milliárd forinttal, 11,2 százalékkal magasabbak lettek.

A folyó termelőfelhasználás 126 milliárd forinttal, 4,1 százalékkal csökkent, a kamatkiadások 195 milliárd forinttal, 11,8 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 80 milliárd forinttal, 7,0 százalékkal visszaesett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 382 milliárd forinttal, 9,2 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól.

Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 681 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,2 százalékponttal kedvezőbb lett. A második negyedévben a bevételek 570 milliárd forinttal, 6,9 százalékkal nőttek.

A kiadások 471 milliárd forinttal, 5,3 százalékkal emelkedtek 2023 azonos időszakához képest. Az egyenleg 100 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,8 százalékponttal kedvezőbb lett az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A KSH közölte azt is, hogy 2023-ban a kormányzati szektor hiánya – a nemzeti számlák másidik előzetes adatai alapján – 5035 milliárd forint volt, a GDP 6,7 százaléka.

Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak.

A  kormányzati szektor adóssága – a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján – 2023 végén 55 142 milliárd forint volt, a GDP 73,4 százaléka – fűzte hozzá a KSH.

Ajánljuk még