A vártnál alacsonyabb infláció és az ebből is fakadó érdemi reálbérnövekedés növelhette a vásárlásokat. Emellett a turizmus is jól teljesített. Ugyanakkor növekszik a hitelezés. Már nem csak a fogyasztási kölcsönök nőnek, hanem a lakáshitelek is. Ezek voltak, amik leginkább húzták a GDP-t az első negyedévben. A Bank360 Csoport vezető elemzője szerint
a gazdaság jó teljesítménye várhatóan egész évben kitart, amit a közelmúltban elindított, vagy a közeljövőben induló állami programok is nagyban segítenek.
Ezek ugyanis a beruházásokat és a fogyasztást erősítik.
„Ilyen például a már futó napelem plusz program, amely 76 milliárd forintot oszt szét a lakosság körében. Ilyen a most megindult kis- és középvállalkozásoknak igénybe vehető technológia plusz program, amely kamatmentes hitelt ad 155 milliárd forint értékben. És ilyen lesz a júniusban megnyíló otthonfelújítási program, amelyben 108 milliárd forintot osztanak szét családi házak korszerűsítésére” – magyarázta Tóth Levente Bank360 Csoport vezető elemzője.
Ezek a programok jellemzően kis- és középvállalkozásoknak adnak lehetőséget a fejlesztésekre, és nekik biztosítanak megrendelést és munkát.
A Napelem Plusz és az otthonfelújítási projektek pedig jelentősen mérsékelik a családok energiafelhasználását, ezáltal a rezsikiadásokat.
Az ország pedig csökkentheti energiafüggőségét. Így pedig tovább javulhat a gazdaság teljesítménye, méghozzá úgy, hogy keleti szomszédunknál háború dúl, az Európai Unió és benne elsősorban a német gazdaság pedig gyengélkedik.
„Az év egészében két és fél százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre pedig az Európai Bizottság és az IMF előrejelzése szerint is az uniós növekedési rangsor élmezőnyében lehet”
– hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter.
Kapcsolódó tartalom
Már a mostani első három havi adatok is kiemelkedőknek számítanak Európában. A Nemzetgazdasági Minisztérium most kiadott közleménye szerint negyedéves alapon az unión belül a második legnagyobb a magyar növekedés, olyan országokat megelőzve, mint Csehország, Spanyolország, Portugália, Belgium, Franciaország, Németország és Ausztria.
Éves összevetésben a gazdaság teljesítménye a harmadik legmagasabb előrelépést érte el, megelőzve Portugáliát, Belgiumot, Lettországot, Franciaországot, Olaszországot, Csehországot, Németországot és Ausztriát is.
Kapcsolódó tartalom
Az Európai Unió negyedéves alapon 0,3 százalékkal, éves alapon 0,5 százalékkal bővült. Ez azt jelenti, hogy
a magyar gazdaság az unió növekedési ütemét két és félszeresen, illetve három és félszeresen múlta felül.
A várakozások szerint az idei a gazdasági növekedés helyreállításának éve lehet, miközben várhatóan a költségvetési hiány és az államadósság is csökkenni fog 2024-ben.
Kiemelt kép: illusztráció











