Aktuális

Megdöbbentő videón, ahogy autóval betolattak az Andrássy úti luxusüzletbe hogy kirabolják

Új alapokra kell helyezni az EU gazdaságát, ha Európa nem akar még jobban lemaradni az USA és Kína mögött

| Szerző: hirado.hu
Sürgős változásokra van szükség, a világgazdaságban ugyanis egyre csökken az Európai Unió súlya – ezt javasolta az uniós államok vezetőinek Enrico Letta, korábbi olasz miniszterelnök a rendkívüli uniós csúcson. Az állam- és kormányfők korábban azzal bízták meg Lettát, hogy mérje fel az egységes uniós piac állapotát és tegyen javaslatokat a helyzet javítására.

„Az Unió belső piaca, amely a legfőbb erőssége, nincs jó állapotban. A 2008-as pénzügyi válságot követően nem zárultak le maradéktalanul a reformfolyamatok, az elmúlt években pedig az EU egyik válságból zuhant a másikba” – számolt be Brüsszelből Baraczka Eszter. A közmédia brüsszeli tudósítója szerint

az Európai Unió gazdasága jelenleg a világgazdaság 13,3 százalékát adja. Amikor a belső piac 1993-ban létrejött, ez még 20 százalék volt.

Az Egyesült Államok és Kína ma megelőzi az uniót, India a nyomában liheg. Ráadásul a versenytársak olyan környezet teremtenek, amelyek kedvezőbbek a gazdaságnak, ezzel egész ágazatokat uralnak, és európai vállalatokat szívnak el – fogalmazott Baraczka Eszter.

Kapcsolódó tartalom

Az unióban eközben

továbbra is gúzsba kötik a gazdasági szereplőket, a tagállamok pedig lazán veszik a belső piaci szabályokat.

Letta szerint, ami ma Európában van, az nem egységes piac.

Magántőkét is bevonhatnak az uniós fejlesztésekbe

Enrico Letta várhatóan három területen további integrációt fog javasolni a tagállamok vezetőinek: a távközlés és az energetika terén, valamint a tőkepiacok esetében. Az olasz szakember szerint

ez a túlélés záloga, a szorosabb integráció ugyanis több magántőkét vonzana. Az uniós programokra ugyanis nem lesz elegendő közpénz.

A zöld átállásra, a bővítésre és a védelmi fejlesztésre nem elég az uniós költségvetés, illetve talán akkor, ha a jelenlegi  egy százalék fölé emelnék a tagállami befizetéseket, ami valószínűleg már csírájában elhalna. Letta egyébként a bővítést jó dolognak tartja, és úgy véli, jó lenne, ha ez a gondolkodás általános lenne, jelenleg ugyanis több tagállamban úgy gondolnak a bővítésre, hogy abból veszteségük származik.

Kapcsolódó tartalom

Elismeri ugyanakkor, hogy az új tagok felzárkóztatása sokba kerül, ezért erre a célra külön alapot hozna létre. Szerinte ez segítene eloszlatni az aggodalmakat. Emellett alaposan megreformálná az EU versenypolitikáját. Nem akadályozná például az európai nagyvállalatok összeolvadását, a jelenlegi szabályozás ugyanis lehetetlenné teszi, hogy ezek a vállalatok globális szereplőkké váljanak – mondta Baraczka Eszter, a közmédia brüsszeli tudósítója

Kiemelt kép: Az Európai Parlament emblémája Brüsszelben (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Ajánljuk még