Rendkívüli

Megöltek egy 68 éves férfit Szőkéden, hajtóvadászat indult a gyilkos után

A magyar GDP-növekedés az egyik legjobb Európában, messze felülmúlta az uniós országokét

Visszatért a növekedési pályára a magyar gazdaság. A harmadik negyedévben már 0,9 százalékkal jobb teljesítményt mutatott ki a statisztikai hivatal, mint a másodikban. Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta: a kormány letörte az inflációt, a reálbérek újra növekednek, a mezőgazdaság, az ipar és az export az európai gazdaság gyengélkedése ellenére is erősödni tudott. Ráadásul a kormány szerint az eddig közzétett adatok alapján a magyar növekedés az egyik legjobb, ugyanis messze felülmúlta az uniós tagországok teljesítményét.

Szeptember óta többet ér a családok fizetése mint egy évvel korábban, hiszen az ősz első hónapjától újra elkezdődött a reálbérek növekedése. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte: a kormány célja,

hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését, ami nagymértékben hozzájárul a fogyasztás bővüléséhez.

A kereslet élénkülése pedig segíti a gazdasági növekedést.

Kapcsolódó tartalom

A magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára – így értékelte a pénzügyminiszter a friss GDP-adatokat. Varga Mihály azt mondta: a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal erősödött a gazdaság teljesítménye a második negyedévhez képest. Ezzel véget ért a recesszió Magyarországon,

a magyar gazdaság a háborús és a szankciós válság ellenére is növekedési pályára állt.

„A jó teljesítményt segíti, hogy a kormány letörte az inflációt, a reálbérek újra növekednek, a mezőgazdaság, az ipar és az export az európai gazdaság gyengélkedése ellenére is erősödni tudott. Uniós összehasonlításban, a magyar gazdaság továbbra is előrébb jár a kilábalást tekintve. A járvány előtti szintet már 5 százalékkal múlja fölül a gazdaság teljesítménye, míg az uniós átlag 3,5 százalékon áll” – részletezte Varga Mihály, aki hozzátette: a kormány azzal számol, hogy a következő években

tartósan és nagy ütemben növekedhet a magyar gazdaság.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a 2023 harmadik negyedévében elért 0,9 százalékos eredmény azt jelenti, hogy európai összehasonlításban az egyik legjobbnak mondható

a magyar növekedés, ugyanis messze felülmúlta az uniós tagországok gazdasági teljesítményét.

A gazdasági növekedés jó hír. A gazdasági növekedés munkahelyek megvédésével, sőt, munkahelyek gyarapodásával jár, és

a gazdasági növekedés béremelést hoz. Életszínvonal-emelkedést hoz.

2024-ben a gazdasági növekedést kell visszaépíteni – erről Orbán Viktor beszélt még pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök hozzátette: így újabb és számottevő segítséget kaphatnak a családok is.

Kapcsolódó tartalom

„A minimálbér-emelés és a szakmunkások bérének az emelése, a csok plusz megindítása, ezek már mind a 2024-es évhez tartozó ügyek, amelyek mind arról szólnak, hogy hogyan bővüljön, javuljon Magyarország helyzete” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a friss adatok kapcsán úgy fogalmazott: amíg 2023 az inflációcsökkentés,

2024 a növekedés helyreállításának az éve lesz.

Hangsúlyozta: a háború, a káros szankciók és a multik nyerészkedése súlyos veszteségeket okozott a magyar gazdaságnak, a vállalkozásokat és családokat is beleértve.

Kapcsolódó tartalom

A miniszter kiemelte: a kormány intézkedései nélkül családok, vállalkozások mentek volna tönkre, ezért a kabinet vállalta, hogy megvédi a munkahelyeket, a gazdaságot és csökkenti az inflációt.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTVA/Oláh Tibor)

Ajánljuk még